Eddigi sikeres vizsgákat követően új nyílászáró és árnyékolástechnikai szerelő képzést indítunk 2022 fszeptember 16-án. A tanfolyam, csak úgy mint eddig, három és fél hónap időtartamot fog jelenteni. Rendszeres időközökben tartott tanfolyami előadások mellett az ország legerősebb árnyékoló és nyílászáró cégek felkeresésével színesítjük az oktatást. Így nem csak a legfrissebb tudás birtokába jutnak hallgatóink, de közvetlen személyes kapcsolatokat is kialakíthatnak ami egy kezdő vállalkozás indításánál nagyon hasznos lehetőség. A tanfolyamok Pécs, Budapest és Debrecen városokban lesznek megtartva
A tanulóink visszajelzése alapján nyugodtan állíthatjuk, a cégünk által szervezett oktatásokon nem csak aktuális ismereteket, de a későbbi utógondozást is komolyan vesszük. Már végzett tanulóinkkal is tartjuk a kapcsolatot, ha valaki egy komolyabb szakmai kihívás, vagy egy fogyasztóvédelmi , vagy jogi problémával találkozik, mi azonnal a segítségére sietünk.